+5

 

mindenkinek mást jelent ez az emlékmű

hirbehozo:

ka-steve:

sronti:

projektelorehaladasijelentes:

projektelorehaladasijelentes:

znotcute:

Kevés emlékem van az apai dédszüleimről, de azok sem kellemesek.

Dédnagyapám nagydarab, vastag bajszot viselő ember volt, akinek a hét minden napjára megvolt a hózentrógere, de a sötétbarna kalap állandó viselete volt. Nagyanyám egy apró, szemüveges, karvalyorrú nő volt, akit az utcában kedveltek, pont a törékeny termete miatt. Sok időt nem töltöttünk együtt, mert rettegtem tőlük, toporzékoltam, ha pár órára rájuk bíztak, ezért később már nem erőltették szüleim a felügyeletet.

Sin City, a község, ahol éltek -és amit most nem neveznék nevén- alacsony lélekszámú település volt a két világháború között. A lakosság református és katolikus közössége szépen megfért egymás mellett a község két pontján. Laktak itt-ott zsidók, tudtak róluk, elfogadták őket a békés lakók. 
Ám a második világégés mindent megváltoztatott, ember embernek lett a farkasa. 
Ekkor mutatkozott meg dédnagyanyám valódi jelleme. Mivel mindenki kedvelte, minden pletyka nála csapódott le, pontosan tudta, hogy melyik zsidó család kapott hamis keresztlevelet, kik bújtatnak más falukból származó zsidókat a pincéjükben.
Elég hamar meglátta a lehetőséget ebben és ő maga árulta el a nyilasoknak a szomszédait. Messzire sem kellett mennie, csak a saját ágyába, a nyilas szeretője mellé, a későbbi mostoha dédnagyapám mellé. 
A rajtaütés hajnal kettő és három között zajlott, amikor a helyi legények puskával felfegyverkezve felverték a családot és kitessékelték őket az udvarra. 
A családfőt állítólag ott agyonverték, mert tiltakozott, az asszony karjaiból pedig kiszakították a csecsemőt és a kútba dobták, csak az asszonyt vitték magukkal, talán megkínozni. 
Beszélték azt is, hogy teljes famíliák tűntek el egy-egy nap reggelére. Legendák szóltak arról, hogy a férfiakat nem vitték el megkínozni, nem tették fel vagonokra, hanem egyszerűen kihurcolták a falu határába és egy gödörbe lőtték őket.
Sin City lakosságának egy része ekkor lendült mozgásba és a kiírtott család házát teljesen kifosztották, aranyait, bútorait, ruhaneműit talicskán hordták el. 
Gyerekkoromban mindig megszagoltam dédszüleim hálószobájában álló két hatalmas faragott tölgyszekrényt. Benne száznál is több ágyneműgarnitúra, amire dédanyám mindig azt mondta, hogy egy ember gazdagsága ágyneműben mérhető. Sosem értettem, de hozzérnem nem volt szabad. Simogattam az aranytrombitát a falon, a hegedűt, pedig ők zenei analfabéták voltak, mégis ott lógtak ezek a számukra felesleges hangszerek.
Pár éve van tudomásom erről a történetről, szégyenfolt a maradék családunk életében, de sosem beszélünk róla. Nem a mi a bűnünk, mondta nagyanyám és befejezte a mesélést. 
Ma megálltam az emlékmű előtt, amit eddig csak képeken láttam. Néztem azt a ronda sast és dédnagyanyám eszelős tekintete sejlett fel, aki letuszkolta torkomon a penészes kenyeret a savanyú tejjel, mert nem akart adni a mandarinjából az ötéves gyereknek, mondván: “dédinek is kell a vitamin, de itt van tejecske, kenyérkével”.
A sasban megláttam a bajszos dédapám, aki azért vitte el nagyanyám kutyáját az erdőbe, kikötni egy fához, mert az éjjel hangosan ugatott és aki élvezetét lelte abban, hogy bottal üsse agyon azokat a macskákat, amelyek a veteményesébe tévedtek.
Ők voltak a dédszüleim, akiket ma délután megláttam a sasban. Ők azok, akiknek a márvánnyal borított sírhelyén a következő szöveg szerepel: “nem haltunk meg, csak elmentünk”.
Nekem ezt a szégyennel keveredő utálatot jelenti az emlékmű. 
így - a másik oldalról is
Kétszer beszélgettem kemény dolgokról Nagypapával - aki egyébként mindent megadott nekem, és nagyon-nagyon szerettem.

1.”És akkor bementünk a nyomdába, és átjavítottuk a levonatot. Így lett az egyes lista, a kommunista”

2. “És akkor mondták, hogy baj van, és be kell menni a Köztársaság térre. Tárgyaltunk egész este, aztán kaptunk ócska puskákat, és felmentünk a tetőre. Akkor, azt hiszem, meghalt egy munkás a téren…”

Het threadje.

Erős kontent. Ilyenből kéne pár ezer, osztán mindjárt kevésbé lenne releváns, állítanak-e fel giccses lófaszt a “Szabadság” térre (de nem is állítanának). 

hol van ilyenkor Magyari Peter?

csak hogy egy pozitív vidéki történet is legyen: nagymamám családja Kapuváron a pajtában bújtatott átutazófélben lévő zsidókat, nekik ez volt a természetes.

Üknagyapám volt a bíró ott korábban, a temetésére annyian mentek el, hogy le kellett állítani a vonatforgalmat, mert a temetőbe nem fértek el az emberek és a vasúti átjáróban is álltak, annyian tisztelték. A családját egy hamis váltóval fordították ki a vagyonából még jóval a világháború előtt, ezért minden okuk meglett volna arra, hogy “jogot formáljanak” arra, hogy másoktól el, illetve vissza vegyenek ellopott vagyunokból.

Ők mégsem így tettek, hanem gyerekes zsidó családoknak segítettek. Aztán a háború után újra kiforgatták őket a vagyonukból -ezúttal a szovjetek- de egyszer sem jutott eszükbe, hogy besúgók vagy a rendszer kiszolgálói legyenek, pedig a gyerekeikkel koldusbotra jutottak és éheztek..

Tanulság nincs. Talán csak annyi- ebben az országban valahogy sosem érte meg becsületesnek lenni

hofstatterbela:

radomanci:

bagoj:

neukurucz:

Hölgyeim és Uraim, Ő Stohl “crossdresser” András. :D

tényleg mondsz valamit, hogy ratyi. :)

kedves olvasóink, íme, a magyar átlagpolgár, akiből egy színpadi szerep fényképe a buzizást váltja ki.
Mi a faszon csodálkozom?

Psota Irén hogy kigyúrta magát! 

nekem kicsit Kálmán Olgás

hofstatterbela:

radomanci:

bagoj:

neukurucz:

Hölgyeim és Uraim, Ő Stohl “crossdresser” András. :D

tényleg mondsz valamit, hogy ratyi. :)

kedves olvasóink, íme, a magyar átlagpolgár, akiből egy színpadi szerep fényképe a buzizást váltja ki.

Mi a faszon csodálkozom?

Psota Irén hogy kigyúrta magát!

nekem kicsit Kálmán Olgás

Már egy hete vagyok vidéken, és amikor el kell hagynom a házat, úgy érzem magam, mint egy számítógépes játék hőse. A veszélyes elemek a nénik, ám ha elég ravasz vagyok, sikerül a kertek alján meglógnom anélkül, hogy lecsapnának rám.

Magyar Narancs
Karafiáth Orsolya vidéken »»»»»» Benei Péter vidéken (via edomer)

ehhez én hozzátenném a kertekből rendszeresen kiengedett agresszív kutyákat is és az eső után életveszélyessé ázott utakat szőlőhegyre fel és le